2010. január 11., hétfő

és így lettem én néma víztükör..

nem tudom ,hogy merre vagy.
mindig valamit viszek, mindig valamit hiszek..

ma. gyorsan eltelő délelőtt, majd..
azon kapom magam, hogy sétálok a temetőben, megyek egy jólismert irányba, oldalamon Szandival, három piros szegfűvel a kezemben. január 11. e van. Elsétálunk egy temetés előkészülete mellett.. a sírásó a síron állt egy deszkán és cigarettázott, míg pár méterrel arrébb a halottasházba éppen egy temetés zajlott, percek kérdése és vége, és kísérik szerettüket az utolsó útjára. az meg ott cigizik a sírján. nem paraszt áhh..
meglátogattam Őket. két fontos személyt, akik már fentről figyelnek. Apa, Jancsika szeretlek titeket. hiányzotok..
sétálunk a sírok között.. mennyi ember fekszik itt.. mennyi ember szomorú miattuk. mennyi elhanyagolt sír, mennyi ember akikkel nem törődnek.
a kapu felé igyekszünk, jobbra a fentebb említett temetés folyt, már a sírnál. csak egy pillanatra néztem oda, de bevillantak az emlékek...

minden 11. e ugyan olyan.
és még megkérdik miért van rossz kedvem, és miért vagyok nyomott.
nem, nem más az oka, "csupán " ez.

R.I.P dad and brother. =/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése