2010. január 5., kedd

"julcsi, te majd ha egyszer meghalsz, az fog állni a sírodon : a lány aki mindig mosolygott "
"the ever smiling girl. " said Mate. ( :
utolsó óra. mindjárt vége, és szabadulhatok. szóljon már a csengő... de igazából miért is akarok én hazamenni? otthon is ugyan azt kell tennem, monoton módon, újra és újra. tanulni.. de hát más dolgom sincs , persze.
megpróbáltam. Mate kérésére. nem sikerült, nem voltam képes komoly lenni. ha én komoly vagyok akkor se vagyok az. mert ez számomra erőltetett volt ,lehet. 3 másodperc. ennyit birtam ki mosoly vagy nevetés nélkül. de hát mit tehetek mást ennyi 'arcomraült a vigyor,boldogvagyok' ember mellett ? megszokott a jókedv. OTT. csak is ott. csak néha jön rám a rossz nap, a fáradságból adódóan.


mindig .de mindig. ugyan az jut az eszembe..
sírtam és nevettem,egyszerre... gyűlöltem és szerettem,egyszerre.


amúgy tisztába vagyok azzal, hogy nem mindenkinek tetszik amit írok. értékelem az öszinte véleményt, persze nem midnig esik jól. e téren se igazán. mert ez és ez van vele, nem eléggé jó. hát sajnálom, ez én vagyok, és persze mindneki más, más az izlés meg minden, de hát ez van.
EZ VAGYOK ÉN. a az érzések,lélek,az egyén egy blogban.
és az elengedhetetlen megfelelés ..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése