2010. április 22., csütörtök

meguntam félni.

még mindig érzek.
törpengek, toporgok.
a gondolataim ugróiskolát játszanak a fájdalmas emlékdarabkák közt amelyek nem akarnak halványulni.
soha el nem múló érzés. miért teszi ezt velem a sors ?



nem vagyok én ilyen.!
szárnyra kapnak a gondolataim.
egy ajtó nem zárulhat be amin nincs zár. de mégis céltalanul lépkedtem bele a nagyvilágba, kaptam intést de nem fiygeltem. a szív nagy úr.míg mások feladják az első vesztes harc után mások tovább harcolnak,és epekedve küzdenek az elérhetetlenért,míg teljesen kimerülve,erőtlenül ők is feladják. vagy szenvedünk hosszan, vagy felismerjük korán az ürességet a sokat ígért álom mögött.helytelenül döntöttem,elhamarkodottan,cél,ok nélkül,érzésektől vezérelve.
"nagyon könnyű letérni az útról, és árokba csúszni életünk hajnalán."
öszintén,most mi fáj igazán? ha magammal se vagyok őszinte..
mindig ugyan az a kép ugrik be..
az érzések kusza fonalain lévő görcs...egy ideje már gyűlik.
a múlt vissza húz,nem enged el ,magasba tart. le kell játszani ezt,be kell fejezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése